2015 tavaszán egyedülálló kulturális-turisztikai attrakció nyílik Nagygécen: a Szamos által 1970-ben elpusztított román-magyar határ menti településen megújul a sorsára hagyott XIII. századi templom, a Megmaradás Temploma körül pedig - többek között - emlékpark létesül. A templom és a csaknem fél évszázad után újra életre kelő település az összetartás és a megmaradás erejét szimbolizálja.
1970. május 13-án éjjel a medréből kiömlő Szamos pecsételte meg a csaknem ezer éves település, Nagygéc sorsát. A román-magyar határ menti kis falu lakosait tiltakozásuk ellenére kitelepítették otthonaikból, építési tilalmat rendeltek el a területre, szellemfaluvá téve ezzel a falujukat. Nagygéc lakói azonban több mint 40 évtizedes összetartásukkal életben tartották hajdan volt otthonukat, most pedig hamarosan felébredhet tetszhalálából a nagy múltú település.
A projekt megvalósítása során sor kerül az Árpád kori alapokon nyugvó templom
teljes külső és belső felújítására
A park kilátótornyából határok nélkül jelenik majd meg a látóhatár
A Megmaradás Háza különleges építészeti megoldásokkal a születést és a halált jeleníti meg. Az újszülöttek a fénnyel érkeznek, nevük viszont virtuálisan is megjelenik a terem közepén álló asztalba épített számítógépen keresztül
A Látogatóközpont, a Schwarcz-porta ad majd helyet a Nagygéci nemesek termének, a Schwarcz család emléktermének. A 4D moziban a magyarság élete jelenik meg, az eseményeket a nézők különböző aspektusokból, csatában vágtató lovon ülve, árvízben, csónakban hánykolódva élhetik át
Az emlékparkban a Kárpát-medencei őshonos gyümölcsfák mellé emlékoszlopok
lesznek felállítva, melyeken a Kárpát-medencei magyarok lakta
települések üzenhetnek a Nagygécre látogató honfitársainknak.
200 emlékoszlopon 3400 üzenet lesz kőbe vésve
A táborfalvi Nagyközségi és Iskolai Könyvtár is részt vett a Nagygéci Nemzeti Emlékhely által meghirdetett a
„Legszebb kulturális üzenet” című pályázaton.
Könyvtárunk üzenete:
„Mi dolgunk a világon, küzdeni Erőnk szerint a legnemesbekért”
(Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban)
A zsűri döntése nyomán a „Legszebb kulturális üzenet” cím a székelyföldi
Csíkdánfalva könyvtárát illeti meg: „A nép szikla, amelyre egy nemzet élete biztosan épül” (Márton Áron).
Néhány üzenet az eddig beérkezettek közül:
Somorja | Felvidék | Magyarságunk Isten ajándéka. Őseinknek ez a hagyatéka, utódainknak ez az öröksége. Minden más csak por és hamu. |
Makfalva | Székelyföld | Szétszórattunk ugyan, de mi egy vérből valók vagyunk! |
Sepsiszentkirály | Erdély, Háromszék | Magyar! Ne csak nézz, hanem láss is.. a szíveddel és jobb lesz a világ. |
Tiszarád |
Alföld |
Mindegy mi a munkád a világban, csak mindig Hazád javát szolgálja. |
Jánkmajtis | Szatmár | Múltunkban a jövőnk, mely mindig fennmaradásunk záloga. |
Táborfalva | Duna-Tisza közi homokhátság | Mi dolgunk a világon? küzdeni Erőnk szerint a legnemesbekért. |