Gondolj e napon a nagy magyar hősökre,
Honszerető Árpádnak délceg vitézire.
Kik ezer éven át védték e szép hazát,
kik most is vívják a szabadság nagy harcát.
Gondolj e napon messze idegenbe,
Hol hősök pihennek titkos temetőkbe’.
Nem jelzi semmi a néma sírhantokat,
Csak szél fújja rajta az árvalányhajat.
Nem nyit sírjuk felett rózsa és gyöngyvirág,
Fejfájukon nincsen koszorú és virág.
Csak egy vándormadár pihen meg olykoron
A kereszten lévő rozsdás vassisakon.
Gondoljatok rájuk, szép égi angyalok,
Csak nekik ragyogjanak a fényes csillagok!
Ők védték mindég a Kárpátoknak ormát,
Kéklő négy folyónak tündéri országát.
Pásztor, ha sétálsz cserjés hegylejtőkön,
S találsz valahol egy magyar hőstemetőt,
Mondj egy imát értük, furulyázgass tovább,
Kuruc őseinknek csengő csatadalát.
Magyar, ha jársz hősi szobor mellett,
Sok-sok aranybetűn megakad a szemed.
Jusson eszedbe, hogy övék a dicső múlt,
Nekik vigyél minden babért és koszorút.
Ha megkondul délben a templom harangja,
Gondolj a nándorfehérvári harcra.
Hunyadi hadvezér és a hős magyarok,
Emléküket őrzik mindig a harangok.
Ifjak! Legyünk méltók nagy őseinkhez!
Legyünk példái a jövő nemzedéknek!
Amíg hősök leszünk, lesz földi mennyország,
Míg hősök leszünk, lesz Magyarország!