Mráz Dáviddal beszélgetek egy különleges eseményr�l, a Budapest-Bamako Rallyról, melynek ez év elején részesei voltak.
- Hogy született az ötlet, hogy részt vegyenek ezen a kalandos úton? Hány tagú csapattal indultak?
- Az ötlet már 2021-ben megszületett, ekkor jelentkeztünk és a kiváltó ok Édesapám nyugdíjba vonulása volt. Szerettem volna, hogy min�ségi id�t töltsünk együtt. Háromf�s csapattal indultunk, Édesapám, Mráz János, Apósom, Tóth Attila és én.
A csapat
- Igazi kihívás, megmérettetés lehet egy ilyen futam, 9000 km két hét alatt. Úgy tudom, hogy 1102 f� jelentkezett, 354 autóval indultak. Hogy zajlott a felkészülés?
- A verseny honlapján lév� információkból indultunk ki, mivel el�tte egyikünknek sem volt ilyen jelleg� tapasztalata. Az autót saját magunk választottuk és helyi szerel�k készítették fel. Ezúton is köszönjük Molnár Ádámnak, Vásáreczki Lászlónak, Papp Tibornak és Mészáros Norbertnek a lelkiismeretes munkát. Ez egy Toyota Land Cruiser típusú gépjárm� volt. Rengeteg olyan felszerelést vittünk, amely a mindennapi életben szükséges. A felkészülés része volt a vízumok, biztosítások és oltások ügyintézése, valamint digitális térképek beszerzése, élelmiszercsomagok, ruhacsomagok, gyógyszercsomagok és pótalkatrészek összekészítése. Komplett nyári konyhánk volt. Sátorban aludtunk, abszolút önellátók voltunk.
- Milyen kategóriában indultak?
- Egy futamban egyszerre 300 csapatot tudnak átvinni a határokon, ezért az efölötti létszám már kezelhetetlen, ezért indították a Bamako-2 futamot, melyben 4x4 offroad kategóriában indultunk. Ez azt jelenti, hogy minden napi táv offroadon, nem kiépített közúton, hanem hegyeken, szavannán és sivatagi szakaszokon vezetett. A napi átlagos km-ek a szakaszok nehézsége szerint változtak, ezek 200 és 800 km közötti távok voltak, naponta 10/16 óra vezetéssel. Mi úgy osztottuk be, hogy naponta váltottuk egymást. Este a kijelölt táborba érkeztek a futam résztvev�i, akik beérkeztek… Voltak, akik lerobbantak, vagy akiknek a gépkocsijuk nem tudott bejönni a táborhelyre, mert például egy d�nerendszerben volt kialakítva a táborhely. Voltak feladatok, a túra során koordinátákat kellett érinteni, ahol m�emlékeket vagy adott m�tárgyakat kellett megtalálni, esetleg egy szelfit készíteni magunkról. A teljesítményt pontozták, de mi nem verseny kategóriában indultunk.
- Mi volt az útvonal? Úgy tudom, hogy 2016-tól kétévente rendezik meg ezt a rallyt és minden évben más afrikai város a végcél.
- Sokáig Bamako, Mali f�városa volt a végcél, de jó pár éve a katonai helyzet miatt Sierra Leone, Freetown a cél. Mi is ebbe a városba érkeztünk, a megszabott id�n belül. 2024. február 16-án indultunk Táborfalváról, az els� táborpont Marokkó Fez városában volt, innen indult a rally. Az, hogy ki, hogyan jut el Marokkóba, egyéni döntés volt. Mi Genováig mentünk autóval, ahol kompra szálltunk és egy ötven órás hajóúttal átkompoltunk Marokkóba, Barcelona érintésével. Február 19-én este érkeztünk meg és 20-án reggel indult az els� offroad szakasz. Minden nap teljesítettünk egy szakaszt és elérkeztünk az aktuálisan kijelölt táborba. A Bamako útvonala több afrikai országot érint, Marokkó, Mauritánia, Szenegál, Guinea és végül Sierra Leone.
- Milyen élményeik voltak? Milyen nehézségekkel szembesültek?
- Minden ország sajátos a maga nemében. Marokkó eleje hegyvidékes táj, ez adta a nehézséget, viszont déli része és Mauritánia teljesen sivatagos. Ahogy haladunk délnek, úgy jelennek meg a növények, átérünk a szavannai részre és onnan az erd�sebb területekre Sierra Leonebe. Szerencsére, nem volt semmilyen nehézségünk a túra során, sem baleset, sem betegség, sem m�szaki hiba. Ezekben az afrikai országokban nagyon nagy szegénység van, várják a futam résztvev�it.
- Milyen volt a visszaút?
- A visszaút is elég kalandos volt, mivel nem tudtuk, hogy mi lesz az autóval, ezért semmilyen konkrét tervünk nem volt. Szerencsére, a célvonal után kb. egy óra múlva el tudtuk adni az autónkat és gyalog nekivágtunk a hazaútnak, ami úgy nézett ki, hogy egy háromkerek� „tuktuk”-ra felszálltunk, mellyel öt óra alatt tettünk meg 30 km-t és kiértünk a reptérre, Freetownba, ahova a katonák nem engedtek be, mert nem volt érvényes jegyünk. De honnan lett volna, hiszen nem tudtuk el�re, hogy el tudjuk-e adni az autónkat. Ekkor leültünk a táskákra és g�zer�vel repül�jegyet kerestünk, ami nem volt egyszer�, ugyanis a reptér pici, kevés induló járattal és minden hely foglalt volt. Csak több átszállással tudtuk megoldani a hazajutást. Internet-hozzáférésünk mobilnettel volt, helyi szolgáltatást vásároltunk. Az els� repül�utunk, ahol volt fér�hely, Gambiába vezetett, Banjul városába, ahol közel 10 órát várakoztunk a következ� járatig, amely Marokkó Casablanca városába vitt minket. Itt is 8-10 óra közötti várakozási id�nk volt, majd innen röpültünk Portugália Lisszabon városába és innen Budapestre. A hazautazás összesen három teljes napot vett igénybe. Sokszor ért bennünket meglepetés a helyi körülmények miatt, gondolok itt egy szállodai szobára, egy repül�tér állapotára vagy akár egy f�város megjelenésére.
- A futam minden alkalommal kiemelked� karitatív esemény Afrikában, minden csapat ajándékokkal és adományokkal érkezik a világ legszegényebb országaiba. 2024-ben a sporton keresztül igyekeztek javítani a helyi fiatalok életét, egy szörfiskola és egy boksziskola támogatásával. Önök részt vettek ebben?
- Igen, részt vettünk. Mi a boksziskolát támogattuk eszközökkel, ruhákkal és pénzzel, valamint a teljes út során minden nap egy helyen – ahol a legnagyobb szükségét láttuk, egy anyukának, egy kisgyereknek -, adományoztunk egy otthon összekészített csomagot, amely f�képpen ruhákat, írószereket, füzeteket, tartós élelmiszert tartalmazott. A túra rendkívül kimerít� volt mind fizikailag, mind szellemileg, de talán a legnehezebb része az volt, hogy szembesültünk azzal, hogy milyen nehéz sorsban, milyen kilátástalan helyzetben n�nek fel itt a gyermekek.
- Tervezik-e, hogy a jöv�ben részt vesznek hasonló rallykon?
- Tervezzük, de nem a Bamakon. Új élményekre vágyunk, egyel�re még nem döntöttük el, hova és mikor mennénk.
- Dávid mióta él Táborfalván? Milyennek látja ezt a települést? Milyen tervei vannak?
- 2010-ben ismerkedtem meg feleségemmel, Mészáros Noémivel. 2021 óta élünk Táborfalván és neveljük két gyermekünket. Vállalkozásunkat is itt építjük, itt tervezzük leélni életünket. Táborfalvát fejl�d� településnek látom.
Köszönöm szépen a beszélgetést! Sikeres, boldog életet kívánok az egész családnak!
Borsi Mária
Kapcsolódó tartalom:
A Budapest-Bamako Rally magyar szervezés� afrikai autóverseny, a legendás Dakar Rally szellemi örököse. 2005-ben rendezték meg el�ször, minden évben, januárban indult Budapestr�l és két hét múlva Bamakoban, Mali f�városában ért véget. 2016-tól kétévente rendezik meg és a változó biztonsági helyzet miatt mindig más nyugat-afrikai f�városban ér véget a rally.
Honlap: https://www.budapestbamako.org/
Facebook: https://www.facebook.com/budapestbamako
Budapest-Bamako News & Community: https://www.facebook.com/groups/1264701783609837/