Új könyvtárosunk: Taskó Kata |
2024. augusztus 1-jétől új könyvtárossal találkozhatnak/találkozhattok a könyvtárban, a személyemben.
Nikivel az elmúlt hetekben azon dolgoztunk, hogy a könyvtárat zökkenőmentesen átvegyem tőle. Az eddigi alapos és lelkiismeretes munkáját igyekszem majd folytatni, valamint a saját elképzeléseimmel színesíteni a könyvtár életét
Sokan ismerhetnek, hisz 37 éve tősgyökeres tagja vagyok községünknek.
Érdeklődésem és tanulmányaim mindig is a humán területek, valamint a művészetek irányába tereltek. A jelenlegi könyvtárosi hivatás is így talált rám, melybe nagy lendülettel és izgalommal vetem magam.
Örkényen az általános iskolában rajzot tanítottam a felsős gyerekeknek, illetve művelődésszervező segédként is tevékenykedtem itt, a faluban Soós-Győrffy Kató mellett, akinek nagyon sok mindent köszönhetek. Főiskolai diplomámat a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar képi ábrázolás-andragógia tanár szakon szereztem 2010-ben.
A könyvtár világa sem ismeretlen számomra, hisz volt szerencsém Borsi Marika munkáját is segíteni, egy rövidebb időszakban. Időről-időre kitekintettem erről az útról, két szép gyermekem születése után, illetve sosem csillapodó kíváncsiságom által vezérelve. Beindítottam a jelenleg is működő babakocsi adás-vétellel, szervizeléssel foglalkozó kisvállalkozásomat, melyet évek óta töretlen aktivitással végzek.
Hivatásként, valamint kihívásként tekintek az új munkámra. Minden erőmmel azon leszek, hogy a tőlem telhető legjobban végezzem a rám bízott feladatokat.
Taskó Kata könyvtáros
|
· Admin
- 2024. August 16. 17:07
511 megnyitás ·
![]() |
2025. February 11. Tuesday, 00:01:48
Nagyközségi és Iskolai Könyvtár
Online katakógus
1993. február - 2023. október, kereshető tartalommal
Települési Értéktár
Navigáció
Legújabb cikkek
· Borika néni emlékére!
· Borika néni
· Márton-napi jótékony...
· ÖRKÉNY NAGYASSZONYA ...
· Táborfalva 75 éves
· Könyvajánló: Tesla b...
· Több évtized a közig...
· Új könyvtárosunk: Ta...
· Programajánló: Ormánság
· Örkényi Református T...
· Elköszön a felelős s...
· Napjaink Erdélyben
· Erdélyi kirándulás
· Ismét Erdélyben jártunk
· Költészet a pódiumon...
· Borika néni
· Márton-napi jótékony...
· ÖRKÉNY NAGYASSZONYA ...
· Táborfalva 75 éves
· Könyvajánló: Tesla b...
· Több évtized a közig...
· Új könyvtárosunk: Ta...
· Programajánló: Ormánság
· Örkényi Református T...
· Elköszön a felelős s...
· Napjaink Erdélyben
· Erdélyi kirándulás
· Ismét Erdélyben jártunk
· Költészet a pódiumon...