Szabó Ferenc - Szunnyadó élet |
Alkonyi fátylon átles az este,
Földre hanyatlik ősz puha fátyla,
Dér tapad fákra, hajnali rétre,
Földanya megpihen, álomra készül,
Nagy hegyek állnak talpig fehérben,
Erdei csermely, zord hegyi bércek,
Bemutatkozás
1991-ben egy gyógyíthatatlan szembetegséget állapítottak meg nálam. Ez a betegség szerencsére elég ritka, de a vége mindig a teljes vakság. Jelenlegi állapotomban már csak a fényt érzékelem.
Gyermekkorom óta szeretek olvasni. Szerencsére, az informatika fejlődésének, a képernyőolvasó programok megjelenésének köszönhetően, erről ma sem kell lemondanom.
Verseket körülbelül három éve kezdtem el rendszeresen írni. Bár korábban is próbálkoztam, de azok inkább csak kezdetleges kísérletek voltak. Addig, amíg volt egy kis maradvány látásom, a képzőművészet, a grafika sokkal jobban érdekelt. Miután már nem láttam rajzolni, másik szórakozást kerestem magamnak és ez lett a vers. A költészet nekem az élet, melyet csodák, jelek és titkok alakítanak, és kézzelfoghatóvá teszi azt, ami számomra nem látható. Leginkább dallamos, rímes verseket írok. Ez nem azt jelenti, hogy a más stílusúakat nem szeretem. Ritkán írok szigorú szabályokhoz kötött verseket. Ezért nem nagyon próbálkozom például a haikuval. A témaválasztásaim teljesen véletlenszerűek, arról írok, ami éppen eszembe jut…
Tagja vagyok a Dabasi Gyóni Géza Irodalmi Körnek. Igyekszem aktívan kivenni részemet az irodalmi kör munkájából. Verseim, írásaim rendszeresen megjelennek az Alkotó címen megjelenő irodalmi és kulturális folyóiratban, valamint az irodalmi kör Facebook oldalán. Remélem, verseim az önök tetszését is elnyerik majd.
Kapcsolódó oldalak, írások: |
· Admin
- 2022. March 24. 08:57
1179 megnyitás ·
![]() |
2025. February 11. Tuesday, 00:46:51
Nagyközségi és Iskolai Könyvtár
Online katakógus
1993. február - 2023. október, kereshető tartalommal
Települési Értéktár
Navigáció
Legújabb cikkek
· Borika néni emlékére!
· Borika néni
· Márton-napi jótékony...
· ÖRKÉNY NAGYASSZONYA ...
· Táborfalva 75 éves
· Könyvajánló: Tesla b...
· Több évtized a közig...
· Új könyvtárosunk: Ta...
· Programajánló: Ormánság
· Örkényi Református T...
· Elköszön a felelős s...
· Napjaink Erdélyben
· Erdélyi kirándulás
· Ismét Erdélyben jártunk
· Költészet a pódiumon...
· Borika néni
· Márton-napi jótékony...
· ÖRKÉNY NAGYASSZONYA ...
· Táborfalva 75 éves
· Könyvajánló: Tesla b...
· Több évtized a közig...
· Új könyvtárosunk: Ta...
· Programajánló: Ormánság
· Örkényi Református T...
· Elköszön a felelős s...
· Napjaink Erdélyben
· Erdélyi kirándulás
· Ismét Erdélyben jártunk
· Költészet a pódiumon...