Borsi Mária Olvasóverseny |
A Csurgay Franciska Általános Iskola 2024. április 11-én megrendezte első olvasóversenyét, melyet Borsi Máriáról nevezett el. Marika hosszú éveken keresztül nagyban hozzájárult diákjaink olvasóvá neveléséhez, a könyvek és a könyvtár megszerettetéséhez. Ezért, mikor 2023. májusában nyugdíjba vonult, iskolánk vezetése úgy gondolta, hogy nem engedi őt el végleg. Így született meg az ötlet, hogy évről évre, minden tavasszal megrendezésre kerül a Borsi Mária Olvasóverseny, melyen Marikát a zsűri tagjai között köszönthetjük.
Maga a verseny két fordulóból állt. Első körben az olvasott könyvről kellett a nevezőknek egy referenciaanyagot küldeniük, melyet a zsűri előzetesen átnézett és értékelt. A második fordulóban a könyv bemutatására néhány mondatban és a választott rész felolvasására került sor.
A verseny nem titkolt célja volt, hogy a gyermek-szülő-pedagógus kapcsolatokat még inkább elmélyítsük az olvasás örömén keresztül. Nagyon jólesett, hogy rengeteg szülő segített a gyermekének a kigondolt, kreatív ötleteiket megvalósítani a referenciaanyagukon keresztül.
A versenyre 33 diák nevezett, szebbnél szebb alkotásokkal. Készült társasjáték Igaz Dóra: Nyár, nagyi, net című könyvéhez, óriás foci Bálint Ágnes: Frakk és a foci című művéhez, mosógép a Mosó Masa mosodájához és még számtalan ötletes, kreatív, igényesen kivitelezett produktum, melyek a verseny ideje alatt kiállításra kerültek.
Amíg a zsűri értékelt, Anka Péter és zenekara játszott a diákoknak és a vendégeknek, sőt a bátrabbak Szabóné Nagy Annamária segítségével énekelhettek, vagy akár táncra is perdülhettek. A zsűri elnöke Szabó Erika, a Thália Színház színésznője, segítői Borsi Mária nyugalmazott könyvtáros, (a verseny névadója) és Balizs Attila, a Central Dabasi Nyomda Zrt. vezérigazgatója, iskolánk egykori diákja voltak. Balizs Attila könyvcsomagot ajánlott fel a versenyre, melyből a zsűri díjazta a helyezetteket és az összes indulónak egy-egy könyvet tudott átadni.
Táborfalva Nagyközség Polgármestere, Nagy Andrásné, külön vásárlási utalványt ajánlott fel az első három helyezettnek, melyet a Malom Központban vásárolhatnak le a gyerekek.
Szeretnénk külön megköszönni támogatóinknak, a Monori Tankerületi Központnak, Táborfalva Nagyközség Önkormányzatának, a Táborfalvi Diákévek Alapítványnak, a Central Dabasi Nyomda Zrt-nek, a Nitta Portré Fotóstúdiónak és a Csurgay Franciska Általános Iskola nevelőtestületének, hogy a Borsi Mária Olvasóverseny megvalósulását támogatták.
Helyezések: 2 - 4. osztályos korcsoport I. Mere Vajk István (4.b) II. Sponga Vitéz Magor (4.a) III. Ali-Sponga Erik
5 - 8. osztályos korcsoport I. Nagy Botond (5.a) II. Beóka Lilla (8.o.) (Újlengyel) III. Béni Benett (5.a)
Táborfalvi Diákévek Alapítvány különdíjasa: Beóka Lilla (8.o.) (Újlengyel)
Üdvözlettel! Jarábik Tünde, Szöllősi Aranka és Hermán Attila (szervezők)
Kapcsolódó tartalom: - Olvasóverseny (Újlengyeli Általános Iskola honlapja) - Csurgay Franciska Általános Iskola felolvasó versenye (DabasTV felvétele)
További képek a galériában láthatók >> (Fotó: Nitta Portré Fotóstúdió) |
· Admin - 2024. May 12. 09:22 922 megnyitás · |
2024. December 21. Saturday, 17:46:59
Nagyközségi és Iskolai Könyvtár
Online katakógus
1993. február - 2023. október, kereshető tartalommal
Települési Értéktár
Navigáció
Legújabb cikkek
· Borika néni emlékére!
· Borika néni
· Márton-napi jótékony...
· ÖRKÉNY NAGYASSZONYA ...
· Táborfalva 75 éves
· Könyvajánló: Tesla b...
· Több évtized a közig...
· Új könyvtárosunk: Ta...
· Programajánló: Ormánság
· Örkényi Református T...
· Elköszön a felelős s...
· Napjaink Erdélyben
· Erdélyi kirándulás
· Ismét Erdélyben jártunk
· Költészet a pódiumon...
· Borika néni
· Márton-napi jótékony...
· ÖRKÉNY NAGYASSZONYA ...
· Táborfalva 75 éves
· Könyvajánló: Tesla b...
· Több évtized a közig...
· Új könyvtárosunk: Ta...
· Programajánló: Ormánság
· Örkényi Református T...
· Elköszön a felelős s...
· Napjaink Erdélyben
· Erdélyi kirándulás
· Ismét Erdélyben jártunk
· Költészet a pódiumon...