Magi János a táborfalvi általános iskolában tanított 1975. szeptember 1-jétől nyugdíjazásáig, 1994-ig. 1975-től 1984-ig az iskola igazgatója volt.
 - Hogy lett pedagógus János?
- Tanítói képesítést szereztem az egri tanítóképzőben, majd az egri tanárképzőn általános iskolai tanári és a szegedi József Attila Tudományegyetemen középiskolai tanári képesítést.
- Hogy került Táborfalvára?
- 1952-ben kezdtem tanítani Bekölcén, Mikófalván, Okányban, majd 1969-től Örkényben. 1975-ben szolgálati érdekből helyezték át feleségemet vezető óvónőnek, engem pedig általános iskolai igazgatónak Táborfalvára.
- Milyen volt akkor a táborfalvi iskola?
- Túlzsúfoltság volt, 2 műszakban tanítottunk reggel fél 8-tól. Emlékszem, milyen nehéz volt megszervezni a helyi menetrendet a 2 műszak miatt. Az jó volt a tantestületben, hogy a pedagógusok fele férfi volt, de problémát jelentett, hogy a tanárok fele képesítés nélkül tanított. A tantermek padlósak voltak és fáradt olajjal kezelték, vaskályhákkal volt a fűtés. A jelenlegi iskolaépületnek az Iskola utcai része volt csak meg 5 tanteremmel. Először olajkályhára, majd vegyes tüzelésű kazánfűtésre tértünk át. Az épület leromlott állapotban volt, igazgatóságom alatt 2 forfa ( fa panelekből készített) tantermet építettek, amelyben nagyon sokat segített az örkényi Béke TSZ. Mivel a tanterem nem volt elegendő, a művelődési házban is tanítottunk és a sportöltözőben is. Felmerült az a megoldási lehetőség is, hogy 3 műszakban fogunk tanítani, ettől mentett meg bennünket a forfa tanterem, plusz a forfa épületben lévő folyosón is rendszeres tanítás volt. A könyvtárhelyiség is a forfa épületben kapott helyet, ahol Szalay Vilmosné Babi néni, majd Szabó Mária volt a könyvtáros. Ebben az időszakban 370-390 tanuló járt az iskolába.
- A nehéz körülmények között milyen pedagógiai feladatokat kellett ellátni?
Egységes nevelési eljárások bevezetésére volt szükség, valamint a zsúfoltság ellenére is a fegyelem maximális betartására.
- Honnan kapott az iskola segítséget?
A két fő támogatónk a honvédség és az örkényi Béke TSZ volt, emellett még több szervezet nyújtott segítséget, amit most hosszú volna felsorolni. Az iskola világítását is korszerűsítettük, ekkor tértünk át a neonvilágításra, javítottuk a technikai felszereltséget: írásvetítőt, filmvetítőt, epidiaszkópot vásároltunk. Ezzel egy időben cseréltük le a padokat az iskolában, mivel addig kicsik és nagyok egyaránt a régi típusú, összecsavarozott padokat használták, nem volt a gyermekek termetének megfelelő iskolapad. A szülők rengeteg társadalmi munkát végeztek az épület javításában, karbantartásában, az udvar kialakításában és együttműködtek a gyerekek nevelésében, jóindulatúan fogadták a nevelők kéréseit, tanácsait a gyermekek érdekében. A szülők részt vettek a kirándulások és az iskolai rendezvények lebonyolításában.
- Mi az, amire jó szívvel emlékszik vissza ebből az időszakból?
- A kartársak lelkiismeretes munkájára, arra, hogy sikerült terveinket végrehajtani. Sokat segített a munkában igazgatóhelyettesként Bures Mihály, Szikora Jánosné, Molnár Julianna, valamint Szikora Andrásné Pannika, aki iskolatitkárként pontos, precíz munkát végzett.
- Említette, hogy feleségével, Marikával együtt érkeztek a községbe, aki vezető óvónőként dolgozott 1975-től 1989-ig, nyugdíjazásáig. Sajnos, vele nem tudunk beszélgetni, mert 2008-ban meghalt. Szeretném, ha beszélhetnénk az ő tevékenységéről is.
Mivel házastársak voltunk, az óvoda és az iskola közötti kapcsolat igen jó volt, hiszen segítettük egymás munkáját. Az óvodában is az iskolához hasonló áldatlan állapotok voltak, főképpen a férőhelyek hiánya miatt. Nagyon sok gyermeket kellett elutasítani. Vezetése alatt az óvoda épülete megduplázódott és korszerű konyhát, raktárakat, nevelői szobát építettek. Bevezették a központi fűtést. Az óvodabővítést Nagy János mérnök társadalmi munkában megtervezte és az építésvezetői feladatokat is ellátta ingyen. Abban az időben sok volt a képesítés nélküli óvónő, csoportonként egy óvónő és egy dajka dolgozott. Az óvodavezető helyettesi munkát Hmiró Ferencné Némedi Ágnes látta el példás odaadással. A mostani „kiserdő” elhagyatott állapotban volt, a honvédség segítségével bekerítettük, melyhez az anyagot ingyen adta a hernádi láncgyár. Rengeteg társadalmi munkát végeztek a szülők és a honvédség. A kiserdő és az óvoda udvarán rengeteg „játék” volt, így az MHSZ-től ingyen kaptunk egy vitorlázó repülőgépet, az örkényi szakmunkásiskolától egy traktort és a helyi honvédségtől egy mikrobuszt. A honvédség és a szülők segítségével a kiserdőben W.C.-sort alakítottunk ki, lehetőséget teremtettünk zuhanyozásra. A helyi varroda (Malata-féle) és a honvédségi varroda hulladékanyagból, társadalmi munkában az óvodai létszámnak megfelelő fürdőruhákat adományozott. A helyi MIKÖV (Táborplaszt) sok műanyag felszereléssel segített. A kiserdő karbantartását az iskolai tanulók végezték, ahová ők is eljártak, ugyanúgy, mint az óvodások. Az iskola és az óvoda élelmezését az óvoda konyhája látta el Telek Gyuláné és Pászti Károlyné élelmezésvezetők szakszerű irányításával. Az elkészült ebédet kézikocsival szállították át az iskolába. A mostani sportcsarnok helyén akkoriban az iskolai gyakorlókert volt, amit Szalay Vilmosné és Bures Mihály vezetésével műveltek az iskola tanulói gyakorlati foglalkozásokon, de még a nyári szünetben is bejöttek a nevelők és a tanulók a hét két napján locsolni, kapálni, terményt betakarítani. Volt melegágy is, nagyon sok palántát kaptunk ingyen Nagy Andrástól. Az itt termelt gyümölcsöket, zöldségeket az óvodai konyha vette át napi áron és felhasználta a főzéskor. Ez a mai világban elképzelhetetlen.
Az összes iskolai és óvodai textília (függönyök, terítők, törülközők, köpenyek) mosását a honvédségi mosoda végezte teljesen ingyen.
- Abból, amit eddig elmesélt János, úgy tűnik, hogy igazi közösségi élet volt akkoriban Táborfalván.
- Igen. A gyerekek szabadidejét az úttörőmozgalom segítette, a gyerekek nem unatkoztak, nem lődörögtek a faluban, mindig kaptak feladatot. Úgy gondolom, hogy ez a szervezettség ma hiányzik. De hiányzik véleményem szerint az iskolaköpeny is, amely hangsúlyozta a tanulók egyenlőségét. Néhány évvel idekerülésem után ifj. Birinyi József felkeresett, hogy citerazenekart szeretne szervezni, melyben mindenben segítségére voltam. Az iskolai és a községi ünnepeket a kis zenészek tették emlékezetesebbé. Szalay Vilmosné társadalmi munkában néptánccsoportot vezetett. Az iskolában elsőtől nyolcadik osztályig úgy terveztük meg a kirándulásokat, hogy az ország minél több tájegységét megismerjék tanulóink. Volt, hogy kibéreltünk egy hajót és iskola, óvoda, szülők, csupa táborfalvi, leúsztunk Esztergomba. Iskolánk régi nevelőit minden egyes ünnepi alkalomra meghívtuk (nőnap, tanévzáró, tanévnyitó, pedagógusnap), sok tanácsot adtak.
- Ki volt az iskola fenntartója?
Az örkényi nagyközségi közös tanács. Mindennel az utolsó csekkig oda át kellett menni és onnan kellett kérni. A munkámat az segítette, hogy szolgálati motorkerékpárt kaptam üzemanyag ellátással, sokfelé kellett menni, mert a telefonálás körülményes volt. Boncsarovszki Istvánné Borika volt akkoriban a postavezető, aki mindig igyekezett a telefonokat meggyorsítani a rendelkezésre álló technikai feltételek mellett.
- Hogy tölti napjait, mit gondol eddigi életútjáról?
Örülök, hogy családi életemben is valóra tudtam váltani elképzeléseimet. Fiam - mint több Táborfalváról induló tanulónk - úgy a művészet, mint a tudomány terén eredményeket ért el. A Liszt Ferenc Zeneakadémián végzett jazz zeneszerző szakon, egyház karnagy és ének-zene tanár. Örülök, hogy az élet megadta, hogy elérhettem a 75 éves kort és van egy két éves unokám, gyermekem boldog családi életet él óvónő feleségével. Örülök, ha régi kedves tanítványaimmal, azok gyermekeivel vagy unokáival találkozom. Visszamenőleg is köszönetemet fejezem ki azoknak, akik megértettek és támogattak munkámban.
- További szép éveket kívánok! Köszönöm a beszélgetést!
Borsi Mária
(2009) |
