Örkényi Református Templom |
Épült: 1923-26.
Pálóczi Horváth István (1857-1935) református földbirtokos 1914. március 1-jén jelentette be, hogy felesége emlékére fogadalmi templomot építtet a református hívek számára.
A háború elvesztése után Pálóczi Horváth István vagyona jelentõsen csökkent, a hadikölcsönbõl nem kapott vissza semmit, de nem mondott le a templomépítésrõl. 1923. augusztus 9-én, a református gyülekezet fennállásának 20. évfordulóján bejelenti, hogy az építkezés elkezdõdik. (Az örkényi református gyülekezet Pálóczi Horváth István kezdeményezésére alakult meg 1903-ban.)
1923. augusztus 30-án Torzsa Ferenc presbiter kapavágásával megkezdõdik a földmunka, szeptember 23-án Samu Sándor kõmûves mester leteszi az alapkövet. A nagyon gyors infláció miatt az építkezést szüneteltetni kellett, végül 1926. március 15-én újraindult a munka. Május 2-án feltették a toronyra a csillagot. Május 30-án érkezett meg a Szlezák László harangöntõ mester által készített 2 harang, ami 47 és félmillió koronába került. Ezt az összeget a hívek adományozták. Az új harangok fogadására leemelték a meglévõ régi harangot, és kivitték az állomásra az új harangok köszöntésére. A templom elé beérkezõ kettõ új és egy öregharangot Mocsy Mihály esperes áldotta meg. Mészáros István lelkipásztor és Tarkó János kántortanító imája mellett, valamint az imádkozó hívek elõtt, csigasor segítségével húzatták fel a toronyba a harangokat és helyezték el õket.
Eljött a várva várt nap, a templomszentelés ünnepe. 1926. október 24-én Dr. Ravasz László püspök avatta fel a templomot, az akkor elhangzott textust ma is õrzi egy tábla az elõcsarnokban: „Ez a templom egy kõvé vált hitvallás. Boldog és nagy kezdet. Áldott alkalom, szent lépcsõ, láthatatlan pitvar ama lelki ház számára, melynek itt meg kell épülnie. Épüljetek fel lelki házzá.„ (1Péter 2:5)
50 évi - minden új iránt érdeklõdõ és kezdeményezni kész, merész egyéniségének, magyarságszeretetének és áldozatvállalásának - munkássága után 78 éves korában, 1935. május 31-én meghalt Pálóczi Horváth István. Koporsóját a református templom alatti családi kriptába helyezték „örök nyugalomra”, amely nem tartott sokáig. 1944-ben, a II. világháborús harci események idején feltörték a kriptát, s benne két koporsót is. Ezután egy éjszaka az ott lévõ mind a hét koporsót - a templom mögötti nem túlságosan mély gödörbe - földelték el. Innen 1968. november 5-én helyezték át az egyház temetõjébe.
Amikor Pálóczi Horváth István kivágatta a templomhoz szükséges vörösfenyõket, még nem gondolta, hogy tíz évig nem lesz rá szükség. így történt meg az a szomorú dolog, hogy a szabadban megszuvasodott faanyag került beépítésre. Közben jött a II. világháború, melynek rongálása csak fokozta a bajt (a torony belövést is kapott), így használhatatlanná, majd életveszélyessé lett a templom. A kis lélekszámú egyházközség képtelen volt önerejébõl megoldani a helyreállítást, egyedüli lehetõségnek azt találta, hogy eladta a parókia épületét és egy másik földterületet a toronytól északra, s még így is arra kényszerült, hogy lebontsa a tornyot, és megkisebbítse az épületet, eladva a felszabaduló tégla nagy részét. Némi svájci segítséggel alakult át a templom 1968-69-ben újabb formájára. A nyugati karzat alját felfalazták, ott alakították ki a parókia három szobáját, ezzel megrövidült a belsõ tér. Az északi oldalból is elfalaztak öt métert, annyival lett kisebb a templom tere. Így alakult az egy fedél alatt lévõ templom és a parókia, valamint a teljesen újonnan épített torony 1968-69-es formájára.
2009-ben az „Örkény város településközpontjának fejlesztése” projekt keretében megújult a református templom, ekkor nyerte el mai megjelenését, ekkor alakították ki az új tornyot, melynek csillagdíszében a gyülekezet idõkapszulát helyezett el.
Borsi Mária
További képek a galériában láthatók >>
Felhasznált irodalom: - Rogosz János:70 éves az örkényi református templom (1926-1996) (Örkény: Fekete László lelkipásztor, 1996) - Várady József: Református templomaink (Debrecen, 1987. 135-136. old.)
Kapcsolódó tartalom:
- Pálóczi Horváth István (Wikipédia) - PML Trianon - Pálóczi Horváth István beszéde (Magyar Nemzeti Levéltár) - Jegyzetek. Örkényben (Reformátusok Lapja, 1926.) - Az örkényi református templom újraszentelése (Reformátusok Lapja, 1937.) - Délibábból - valóság - Ismét Istenháza az örkényi templom (Matula Gy. Oszkár, Pest Megyei Hírlap, 1992. május) - Örkény temploma építõjére emlékezett (Magitai M. György, Pest Megyi Krónika, 1996. július 26.) - 100 éves az Örkényi Református Gyülekezet (Fekete László lelkipásztor, Mi újság Örkényen, 2003. szeptember) - Az örkényi református templom felszentelése (Rogosz János, Mi újság Örkényen, 2010.) - Örkény - A református templom harangjai - kiverselés és összehúzás (2018. júl. 26., videó) - Örkény Református templom felújítás 2009 (Wikimedia) - Örkény Református templom 2011-01-09 (Wikimedia) - Egry Ferenc harangöntõ mester Wikipédia) - Kisgejõc Wikipédia) - Egry harangjai - Harangöntõmûhely Kisgejõcön (Kárpátalja) |
· Posted by Admin
on 2024. July 17. 09:49
1058 Reads ·
![]() |
2025. May 21. Wednesday, 15:59:57
Nagyközségi és Iskolai Könyvtár
Online katakógus
1993. február - 2023. október, kereshetõ tartalommal
Települési Értéktár
Navigation
Latest Articles
· Ismerjék meg könyv...
· "Én szépnek tartom...
· Szendrey Júlia isme...
· Borika néni emlék�...
· Borika néni
· "Én szépnek tartom...
· Szendrey Júlia isme...
· Borika néni emlék�...
· Borika néni