Ozorai Pipó vára |
Nemrég barátainknál jártunk Dombóváron és meséltek arról, hogy a felújítás után milyen szép lett az ozorai vár. Nincs túl messze Ozora Dombóvártól, hamarosan megérkeztünk és valódi csoda tárult elénk! A vár gyönyörű, vadszőlővel befuttatott belső udvara, az igényesen, nagy szakértelemmel felújított kiállítóterek, a kiváló, szakszerű tárlatvezetés meggyőzött bennünket arról, hogy ide máskor is el kell látogatnunk!
Sajnos, nem maradt időnk a kávézóban kínált tea- és kávékülönlegességek közül választani és azokat elfogyasztani…
A várkastélyban történelmi bútorokkal berendezett, reneszánsz hangulatú vendégszobák foglalhatók.
Ozora más látnivalókkal is szolgál, főterén áll az a jellegzetes barokk kori épület, az egykori nagyvendéglő, amelynek falai között két jeles magyar költő is megfordult. Petőfi Sándor 1841. július 31-én érkezett a faluba, és mint vándorszínész itt, ebben az épületben lépett először a világot jelentő deszkákra.
Illyés Gyula több szállal is kötődött Ozorához, s alkotóéveinek jelentős színhelye volt ez az épület. Itt írta meg a Puszták népe és a Petőfi című műveit.
A Nagyvendéglő épületében a felújításnak köszönhetően, ma turisztikai információs és fogadóközpont, kiállítóterem, valamint kamara-előadások számára alkalmas színház- és rendezvényterem működik: az Esterházy Fogadóközpont.
Kapcsolódó oldalak
Borsi Mária |
· Admin - 2021. November 15. 06:17 1031 megnyitás · |
2024. December 04. Wednesday, 09:49:18
Nagyközségi és Iskolai Könyvtár
Online katakógus
1993. február - 2023. október, kereshető tartalommal
Települési Értéktár
Navigáció
Legújabb cikkek
· Márton-napi jótékony...
· ÖRKÉNY NAGYASSZONYA ...
· Táborfalva 75 éves
· Könyvajánló: Tesla b...
· Több évtized a közig...
· Új könyvtárosunk: Ta...
· Programajánló: Ormánság
· Örkényi Református T...
· Elköszön a felelős s...
· Napjaink Erdélyben
· Erdélyi kirándulás
· Ismét Erdélyben jártunk
· Költészet a pódiumon...
· A nemzeti összetarto...
· Beszélgetés Szücs Gá...
· ÖRKÉNY NAGYASSZONYA ...
· Táborfalva 75 éves
· Könyvajánló: Tesla b...
· Több évtized a közig...
· Új könyvtárosunk: Ta...
· Programajánló: Ormánság
· Örkényi Református T...
· Elköszön a felelős s...
· Napjaink Erdélyben
· Erdélyi kirándulás
· Ismét Erdélyben jártunk
· Költészet a pódiumon...
· A nemzeti összetarto...
· Beszélgetés Szücs Gá...