Nagyközségi és Iskolai Könyvtár

Nagyközségi és Iskolai Könyvtár


Nagyközségi és Iskolai Könyvtár

Online katalógus

Online katalógus

Navigáció

Legújabb cikkek

Nyitva tartás

április 1-jétől október 31-ig:
hétfő 12.30 - 18.00
szerda 12.30 - 18.00
péntek 12.30 - 18.00
szombat 8.00 - 12.30

november 1-jétől március 31-ig:
hétfő 12.30 - 18.00
szerda 12.30 - 18.00
csütörtök 12.30 - 18.00
péntek 12.30 - 18.00
szombat zárva

Elérhetőség

2381 Táborfalva, Iskola u.7.
Tel: 29/382-952
Könyvtáros: Borsi Mária
E-mail: konyvtar@taborfalva.hu

Felhasználók

· Online vendégek: 1

· Online tagok: 0

· Regisztráltak: 5
· Legújabb tag: martinekk

MyStat

Könyvtár a Facebook-on


Életutak - Katona Mihályné Ulicska Erzsébet

Köszönöm Katona Mihályné Erzsikének, hogy fogadott otthonában és mesélt életéről. Öröm volt mindegyik találkozás! Őszinte, természetes, munkaszerető ember, aki a mai napig szeretettel, derűvel fordul a világ, a többi ember felé. Egy igaz élet története.

 

Lajosmizsén születtem 1932. január 26-án. Szüleim Ulicska László és Ulicska Mária, akik névrokonok voltak, édesanyám Tatárszentgyörgyről származott.

 

Lajosmizsén éltünk nagyszüleimmel együtt egy tanyán, nem messze a szarkási iskolától. Apai nagyszüleim dohánytermesztők voltak, a Ricsováry majortól nem messze laktak, az úgynevezett „vert Szabó” földön. Azért hívták úgy a tulajdonost, mert pénzverdéjük volt. Nagyszüleim építették azt a tanyát, ahol mi születtünk. Heten voltunk testvérek: Mariska (1926), Ilonka (1927), Laci (1928), Péter (1930), Erzsike (1932), Kató (1934), Rózsika (1935). Nagy tanyánk volt, egy hold tanyaterület volt bekerítve, ahol az épületek voltak. A nagyház és a nagyistálló, a melléképületek, a bognárműhely és a kocsiszín cseréptetősek voltak. Nádtetős volt a kisebbik ház, ebben szoba, konyha, spájz, kemence, műhelykamra volt. Voltak ólak, volt kettős disznóól, az ól padlásán voltak a tyúkok. A kisebbik ház padlása három részre volt elválasztva, ide tettük a füstölt kolbászt, sonkát, szalonnát, bödönben a zsírokat. A kémény köré tette Anyukám a befőtteket, hogy ne fagyjanak meg. Ősszel leszüreteltünk és fölkötöttük a szőlőt a padláson, az még márciusig is elállt a nádtető alatt.

 

 

Katona-család (1955)
felső sor: Katona Pál, Ulicska Erzsébet, Katona István,

Katona Jánosné Ulicska Mária, Katona János
középső sor: Katona Jánosné Pekkel Mária, nagymama (1906-2000),

ölében unokája, Katona Erzsike, Katona János, nagypapa (1898-1964),

ölében unokája, Katona Lacika, Katona Mihály
első sor: unokák, Katona Laci, Fehér Maca

 

 

Anyukám 38 évesen özvegyen maradt hét gyerekkel. Apukám agyvérzésben halt meg 44 évesen. A háború elején, akinek három lova volt, egyet elvittek katonának. Egyszer jött egy levél, hogy Gödöllőn van a lovunk, hozzuk haza. Anyukám elment érte gyalog a lajosmizsei tanyáról. Gyalog hazavezette a lovat.

 

A szarkási iskolába jártam, tanítóink voltak Pallaghy Ilona, Puska István és Vízkelety Viktória, aki Puska István felesége lett. Kitűnő tanuló voltam, az iskolai énekkarnak is tagja voltam. Harmóniumon kísérték az éneklésünket. Nagyon sok verset tudtam, sokat szavaltam, nagyon szerettem a Szózatot elmondani. A tanítónőnk, Pallaghy Ilona nagyon szerette volna, ha továbbtanulok, de Anyukám nem adott oda. Akkor már nem élt Apukám. A tanyán kellett dolgozni mindannyiunknak.

 

Az iskolában a tanításon kívül mise is szokott lenni évente néhány alkalommal. Ilyenkor oltárt készítettünk, egy nagy szentképet virággal feldíszítettünk, volt gyóntatás, áldozás is. De voltak bálok is több alkalommal, ilyenkor kihordtuk a padokat, jött a népi zenekar, kezdődhetett a mulatság.

 

Gyerekkorunktól kezdve részt vettünk a tanyasi munkákban, kertészkedtünk, 10 méteres melegágyban neveltünk palántát, amit Anyukánk vitt a piacra. Részt vettünk az aratásban, a szüretelésben. Az iskola befejezése után, 1944-től ezt a munkát folytattam. Gazdálkodtunk, az egész család. Muszáj volt, mert így tudtuk magunkat fönntartani.

 

 

Katona Pál és Ulicska Erzsébet esküvőjének napja (1953. április 12.)
Ebéd utáni tánc az Ulicska-tanyán, a lányos háznál, az esküvő előtt. Háttérben a kis ház.
A menyasszony, Erzsike nincs a képen, öltözködik. A vőlegény: Katona Pál.
Táncol: Katona Pál és Farkas Jánosné Ulicska Ilona


 

1953-ban férjhez mentem Katona Pálhoz. Az ebéd nálunk volt, a lányos háznál, zenekar is volt, tánc is volt, a menyasszony ezen nem vett részt. Ebéd után cséza kocsikkal mentünk Lajosmizsére, 8-10 kocsival, elől a menyasszony, vőlegény, aztán a többi kocsi, násznagyok, koszorúslányok, vendégek. Itt nem jöttek a zenészek, azok átmentek a vőlegény házához. A polgári esküvő után mentünk a templomba. Esküvő után a vőlegény szülői házához mentünk, ott volt a lakodalom. A zenészek már ott húzták, amikor a kocsik megérkeztek. Éjfélkor volt a menyecsketánc, piros, fehér pöttyös menyecskeruhában. Két gyermekünk született, Erzsike 1954-ben, Pali fiam 1955-ben. A fiam három hónapos volt, amikor édesapjuk meghalt. Ott maradtam egyedül a gyerekekkel. Telt-múlt az idő és úgy alakult az életem, hogy feleségül mentem az elhunyt férjem öccséhez, Katona Mihályhoz. 1957-ben megesküdtünk a templomban és 63 évet éltünk együtt. Egy gyermekünk született, Misi, 1958-ban. Mindhárom gyermekünket megházasítottuk, igyekeztünk segíteni őket az életben.

 

A családunkban folytattuk az elődök hagyományát, a mi gyerekeink ugyanúgy részt vettek kiskoruktól kezdve az otthoni munkákban, mint ahogy mi is megtanultuk annak idején.

 

Egy ideig anyósom tanyáján laktunk, amihez 10 hold föld tartozott. 1959-ben költöztünk Táborfalvára, 14 holdas tanyát béreltünk, onnan jöttünk be a faluba, 1962-ben vettünk egy telket és elkezdtünk építkezni. Nagy Jancsi bácsi készítette el a tervrajzot, mi meg a saját kezünkkel felépítettük. A kőműves mestert és a tetőfedőt hívtuk, de a segédmunkákat mi végeztük ketten a férjemmel. Amikor kész lett a ház, a táborfalvi katolikus pap megszentelte. A házszentelőt megünnepeltük.

 

A férjem vasutas volt akkoriban, 12/24-ben járt dolgozni. Kiváló dolgozó oklevelet is kapott. Utána Pusztavacsra ment a fűrésztelepre, ott is okleveles dolgozó volt. Ezután a lajosmizsei Kossuth TSZ-ben dolgozott, onnan ment nyugdíjba 58 évesen.

 

Egész életemben gazdálkodással foglalkoztam, amikor háztáji gazdálkodásra volt lehetőség, akkor a TSZ-nek hizlaltuk a disznókat, abban reménykedtem, hogy majd onnan kapok nyugdíjat, de nem így lett, ezért a honvédségi varrodánál vállaltam bedolgozást, hogy legyen nyugdíjam. Táborfalván, a faluban két tehenünk és egy lovunk volt, a tanyáról hoztuk be őket. Tizenketten hordták a tejet tőlünk, reggel és este. 

 

1973-ban szereztem meg a jogosítványt. Akkoriban előre be kellett fizetni az autó teljes árát és várni kellett az értesítést, hogy mikor vehetjük át. Az első autónk 78 ezer Ft-ba került, 1973-ban egy Moszkvics, aztán később Zsiguli Kombit vettünk. Nekünk az autó nem luxus, hanem munkaeszköz volt, ezzel jártunk a piacra. 44 éven át balesetmentesen vezettem.

 

Nem volt könnyű élet, de összetartó családunk volt és végül, együtt mindent sikerült megoldanunk.

 

Régen, lánykoromban, együtt dolgoztunk, összetartottak a családok. A mi családunk 27 hold földön termelt kukoricát, dohányt, szőlőt, gyümölcsöt, gabonát, paprikát, paradicsomot, dinnyét. Palántákat is neveltünk. Kendert is termesztettünk, kb. 25 nm-en. Sűrűn volt ültetve, hogy egyenesen nőjön. Mikor megért, kimagvazott, akkor kivágtuk, kévébe kötöttük, mikor megszáradt, a magját kivertük villával, a magja lett a galamboké, baromfié. Felállítottuk a szárakat, olyan formán, mint a szárkúpot szokás, mikor megszáradt, kocsira raktuk, elvittük a Fehér-tóhoz (ez a Ricsováry majorhoz nem messze volt, ma már nincs meg). Beleraktuk a vízbe. Négy karót, egy lécet tettünk, hogy a vízben maradjon a kender. Két hétig ott volt, senki nem bántotta. Ezután hazavittük, felállítottuk a szárkúphoz hasonlóan, amíg megszáradt. Volt egy vályú fából, amit a bognár készített, ebbe tettük, volt egy ütő része a vályúnak, ezzel vertük le a kenderszár haját, ami levált a fás részről. Ezután kiráztuk. Volt egy kerek gereblye, abba kellett beletenni a szálakat, kifésülni. A szálakat megfontuk és azokból szőttek kenderzsákokat Lajosmizsén. Még ma is vannak ilyen zsákok a padláson: nemzeti színű csík van rajtuk és a nagyapa monogramja, U. P.

 

Sok munka volt. A szomszédok, a barátok ingyen mentek dolgozni egymáshoz, összefogtak, segítettek egymásnak. A munka végeztével együtt vacsoráztunk és együtt mulattunk. Szólt a gramofon és énekeltünk, táncoltunk. A gramofonon is nótákat hallgattunk. Később, amikor már Táborfalván, a Táncsics utcában laktunk, ugyanígy volt. Szabó Laci, Szabó Karcsi, Taskó Bandi, Lukácsi Nándi meg mi segítettünk egymásnak mindenben. Kirándulni is együtt jártunk, elmentünk Pusztavacsra a repülőtérre focizni, bográcsolni, télen szánkózni, céllövöldézni légpuskával, jött még velünk gumis Gazsó Józsi a feleségével együtt. Összetartó csapat voltunk

 

 

Házszentelő, Táborfalva, Táncsics utca (1968

Jobb szélen ül: Katona Mihályné Ulicska Erzsébet, mögötte férje, Katona Mihály

 

 

Lánykoromban szigorú rendje volt az életünknek. Hétköznap a földeken és a jószággal dolgoztunk mindannyian, az apraja kanász volt, gulyás volt, libapásztor volt… Szombaton a tanyát tettük rendbe, kitakarítottuk az udvart. A nagylányok a lakást takarították ki. Minden tavasszal ki volt meszelve a tanya, még a drótkerítés is! Anyukám meszelte, fehér volt a ház, szürke az alja.

 

Hétköznapokon Ilonka testvérem volt a szakácsasszony, Anyukánk velünk dolgozott. Szombaton és vasárnap Anyukám főzött, minden vasárnap sütött a kemencében kalácsot, mákosat, diósat. Hatalmas diófáink is voltak, mákot is termeltünk.
Vasárnap nem dolgoztunk, Lajosmizsére mentünk gyalog a nagytemplomba. Utána volt otthon a családi ebéd. A nagyház verandáján volt egy nagy asztal, 12 személyes, azt ültük körbe, karos pad volt az egyik oldalán, a másik oldalán székek. Volt még egy cseléd gyerek is, aki mindig együtt evett velünk. Evés előtt imádkoztunk, hálát adtunk: „ Aki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott! Ámen”.

 

Péter-Pálkor, Nagyapa virágszékben ült az ünnepi ebédkor. A névnapján így köszöntöttük. Az akác allékban nőttek rózsaszín virágok, azzal díszítettük fel a fából készült karosszéket.

 

Otthon, a kemencében sütöttük a kenyeret. Két hétre 6 db kenyeret és 2 cipót sütöttünk. Rozslisztből, saját termésből sütöttük, de hófehér kenyér volt, mert a korpát nem sütöttük bele. A malomból külön hoztuk a lisztet és a korpát. A korpát a jószágok ették meg.

 

A kenyeret Anyukám szegte meg, de előtte keresztet rajzolt a kenyér aljára, felállította a kenyeret oldalára és úgy. A kenyeret Anyukám készítette a nagylányokkal. Kimérték a lisztet a 6 kenyérnek, morzsoltkát tettek a liszthez. Ez volt az élesztő, úgy nézett ki, mint a tarhonya (élesztő, liszt, víz, ki kellett dörgölni, mint a tarhonyát). Ezt a morzsoltkát este langyos vízbe kellett áztatni a liszttel, híg kovász lett belőle. A kenyér fateknőben készült. Hat db 6 kg-os kenyeret sütöttek és két cipót a gyerekeknek (1-2 kg-os cipók voltak). A cipókat elvágta Anyukám, megkente disznózsírral, azt ették a gyerekek kenyérsütéskor. A tiszta kamrában hosszú léceken farács volt, ki volt gyalulva, konyharuhával vagy asztalterítővel letakartuk, itt tartottuk a kenyereket, amíg el nem fogytak.

 

A régi tanyán galambjaink is voltak, 60-70 db. Az istálló padlásán raktak fészket a galambok, meg az istálló hátulján, az eresz alatt voltak galambdúcok, ahol a tojások meg a kis galambok voltak. Sokat el is adtunk, meg hát főztünk is belőlük galamblevest, pörköltet, töltött, rántott vagy sült galambot készítettünk.

 

Anyósoméknál méhészettel is foglalkoztunk, 30 kaptár volt, egy bérelt tanyán tartották őket. Mi, a férjemmel kaptunk tőlük két család méhet nagyboconádi kaptárban, ez azt jelenti, hogy két család van egy kaptárban. Nagyon szerettem ezzel foglalkozni. A heréket, akik csak ettek, nem dolgoztak, kiszedtük a kaptárból. Először egy sokágú villával leszedtük a fészek tetejét, alatta voltak a herék, ezeket a méhek saját maguk kihordták és a helyére hordták a mézet. Egy év alatt 22 kg mézet pörgettünk ki. Sok éven át foglalkoztunk méhészettel, még Táborfalván is voltak méheink.

 

Nagyon szerettem kézimunkázni, hímzéseket készítettem, terítőket, függönyöket horgoltam. Ez volt nekem a pihenés.

 

Van még olyan pulóver, amit én kötöttem gyapjúból a vőlegényemnek. De a gyapjúfonalat is én fontam meg. Anyukám nyírta meg a birkát, utána a gyapjút kimostuk, szétszaggattuk, hogy ne legyen csomóban és Lajosmizsén volt egy kártoló, aki 60x80 cm-es táblákba összetömörítette, abból szakítottam ki egy darabot. Lábbal hajtottam a rokkát, ami föltekerte a fonalat, utána az orsóról letekertük a fonalat egy rámára és azt a fonalat összetekertük, kimostuk, felgombolyítottuk és utána kötöttünk belőle pulóvert, kesztyűt, zoknit. A kötést, horgolást könyvből tanultam.

 

Az éneklés megmaradt egy életen át, a népzenei együttesben is, de a magánéletben is, lakodalomban, disznótoros vacsorákon is. Szerettük a munkát, szerettük a barátságot.

 

 

Táborfalvi Népzenei Egyesület


 

A népzenei együttesbe 1978 óta jártunk a férjemmel. Nagy Jánosné Erzsike hívott bennünket, tudták, hogy szeretünk énekelni. Sok szép élményünk volt az együttessel. Birinyi Józsi azt mondta egyszer, hogy a környéken senki nem tud annyi régi dalt, mint én. A férjem is sok dalt tudott. Nekem 280 régi dal van lejegyezve egy füzetben. Sokat otthon tanultam, a szülői házban, Apukám is nagyon nótás kedvű volt, de bárhol hallottam egy új dalt, megjegyeztem. Több éneket Birinyi Józsi is lejegyzett, amit énekeltem. Ilyen volt ez is:

 

Kaszárnya, kaszárnya,                           
Nem az Isten háza,
De sok csinos, szőke, barna lánynak
Benne hervad a babája.
Hervadj, babám, hervadj,
Már az enyém nem vagy,
Ez idáig, míg az enyém voltál,
Nyíló tearózsa voltál.
Temető kapuja sarkig ki van nyitva
Arra járnak a táborfalvi lányok
Rólam szedik a virágot.
Szedjétek, szedjétek rólam a virágot,
Csak azt az egy fehér liliomot
Lányok, le ne szakajtsátok!
Ha leszakajtsátok, el ne hervasszátok,
Ültessétek a sírom tetejébe,
Mélyen a fekete földbe.

 

A Csutorás népzenei táborokban is részt vettünk a férjemmel, aki régi szakajtófonást tanított a jelenlévőknek. Én a nyolcszálas szalmafonást tanítottam, kokárdát, gyűrűt szalmából. Ezeket még fiatal lánykoromban, aratáskor kezdtem készíteni. Nővéremék markot szedtek, én meg a kévéket kötöttem és ha végeztünk a munkával, leültünk pihenni és énekeltünk. Hazafelé is énekelve mentünk. A szalmafonást a pihenőidőben csináltam.

 

Az életben a legfontosabb a szeretet és a becsület, ahogy a házi áldás írja: Hol hit, ott szeretet, hol szeretet, ott béke, hol béke, ott áldás, hol áldás, ott Isten, hol Isten, ott szükség nincsen.

 

Nagy boldogság nekem, hogy mindegyik gyerekem megtalálta helyét az életben, családot alapítottak, gyermekeik és unokáik születtek. Négy unokánk és nyolc dédunokánk van.

(2022)

 

Lejegyezte: Borsi Mária

 

További fényképek a galériában láthatók >>

 

Megjelent a Táborfalvi Mozaik 2022. júliusi (14-15.p.) és augusztusi (12-13.p.) számaiban (XXX. évfolyam 7-8. sz.)

 

 

Kapcsolódó írások, dokumentumok:

 

Egy régi anyák napja... (pdf)

Bellusz Pál (1932-2004.) Népiskolai értesítő könyvecske (pdf)

A táborfalvi közoktatás történetéről I.

A táborfalvi közoktatás történetéről II.

A táborfalvi közoktatás történetéről III.

Basky András: Hol volt, hol nem volt, volt... 14 tanyai iskola Lajosmizsén