Sokan szeretjük és tiszteljük Marikát, aki több évtizeden át körzeti ápolónőként segítette, ápolta községünk lakóit.

Köszönöm, hogy elfogadta a Táborfalvi Mozaik szerkesztőségének felkérését és mesél életéről.

Mikor kerültél Táborfalvára?

1977 óta élek Táborfalván. Férjhez mentem és együtt költöztünk ide. Két gyermekünk született, Karolina és Róbert. Öcsödön nevelkedtem, az egészségügyi szakközépiskolát Makón végeztem, majd Szegeden, az Ideg- és Elmegyógyászati Klinika férfi zárt osztályán dolgoztam három évig, szerettem ezt a munkát is. Táborfalván 1978. január 1-jén kezdtem dolgozni körzeti ápolónőként.

Miért választottad ezt a foglalkozást?

Gyerekkoromban, Öcsödön, nagyon kedves volt a nővérke az orvosi rendelőben, mindig megvigasztalt és nem féltem a doktor bácsitól. Azt gondoltam, hogy én is ilyen nővérke leszek majd. Nyolcadik osztályban az egészségügyi szakközépiskolát választottam, amit nem bántam meg és igyekeztem jó nővérke lenni…

Visszatekintve szakmai életutadra, hogy látod a pályádat?

Mindig úgy gondoltam, hogy szolgálnunk kell az embereket, akik betegek és tőlünk kapnak segítséget. Szeretettel, együttérzéssel és szakértelemmel kell gyógyítani őket. Mindenkinek a saját betegsége, a saját problémája a legfontosabb és ezt tiszteletben kell tartani. A nővér dolga, hogy segítse az orvos munkáját, a doktor pedig gyógyít.

Konkrétan, milyen feladatokat láttál el?

Körzeti szakápolói végzettségemmel a munkakörömbe tartozott a vérnyomásmérés, injekciózás, sebellátások, kötözések, EKG készítés, vércukormérés, katéterezés és katéter csere, szükség esetén beöntés és az adminisztráció a rendelőben, illetve a betegek otthoni ápolása, ahova kezdetben kerékpárral jártam vagy gyalog, még a tanyákra is, ha a beteg nem tudott bejönni a rendelőbe. Az otthoni ápolásba beletartozott mindaz, ami a rendelőben is feladatom volt, de szükség esetén fürdetés, ágyazás, gyógyszerek felíratása, kiváltása, házhoz vitele is. És amit nagyon fontosnak tartottam és igényelték is a betegek, a lelki támasz, a beszélgetés, a meghallgatás, a biztatás. Mindenkit érdekelt a betegsége, erről sokat kérdeztek és megnyugvást adott számukra, hogy amire nem volt idő a rendelőben, azt meg tudtuk beszélni. Életvezetési, diétás tanácsokat kértek.

Milyen végzettségekkel rendelkezel, Marika?

Csecsemő- és kisgyermekgondozó, általános asszisztens, ideg-elme szakápoló és körzeti szakápoló vagyok.

Munkád során az összes végzettségedet, szaktudásodat tudtad alkalmazni…

Igen, így van. Még elvégeztem egy masszőr tanfolyamot és szükség esetén ez is segítségemre volt a megfelelő betegellátásban. Ennek a tanfolyamnak története van. Szerettem volna masszőr lenni, de amikor én akartam, nem volt rá lehetőség. Egyszer voltam egy betegnél, akinek az éjjeli szekrényén ott volt a Szabad Föld újság, amelyben megpillantottam egy hirdetést, hogy masszőr tanfolyam indul Budapesten, a részvétel feltétele volt az egészségügyi végzettség, a kórházi gyakorlat és 25 ezer Ft tandíj, ezelőtt 30 évvel. Ahhoz, hogy elvégezzem a tanfolyamot, nem volt ennyi pénzem és egy kedves ismerős házaspártól kértem kölcsön, akik jó szívvel adtak, bizonytalan időre. Most is megköszönöm Neked, Halupka Imréné Ilonka, hogy akkor segítettetek! Elmondhatom, hogy minden jót, amit szerettem volna, megkaptam az élettől, csak nem abban a sorrendben, nem akkor, ahogy én elképzeltem. Így lett nekem masszőr végzettségem, amelyben még ma is dolgozom.

Úgy tudom, hogy végig Dr. Kolek Istvánnal dolgoztál.

Nem, 1978. január 1-jétől Dr. Nagygyörgy Károly körzeti orvossal dolgoztam, majd 1979. április 15-től 2014. szeptember 24-ig dolgoztam Kolek Doktor Úrral. Szerencsésnek érzem magam, jó főnökeim voltak, akik nemcsak beosztottnak, hanem munkatársuknak tekintettek.

Milyen feltételek voltak Táborfalván az orvosi rendelőben?

Volt egy váró és maga a rendelő egy szobából állt, ahol az orvos, az orvosírnok és az ápolónő egy helyen dolgozott. Az egész falut mi láttuk el, egy körzet volt. A rendelések ideje 8 órától a „végtelenségig” tartott, mert – főleg a téli időszakban -, előfordult, hogy reggel 8 órától délután 3 óráig is a rendelőben voltunk, olyan sok volt a beteg. De ha a Doktor Úrnak sürgős hívása volt, kiment a beteghez, ez még hosszabbíthatott a rendelési időn, ami elvileg 8-tól 12-ig tartott. 1993-tól lett két háziorvosi körzet Táborfalván.

Milyen változások történtek a betegellátásban?

Mivel két orvos dolgozott, megoszlott a beteglétszám, így több idő jutott egy-egy beteg ellátására. Lett új rendelő, több helyiséggel, jobb felszereltséggel, de a lényeg nem változott, tapasztalatom szerint a gyógyítás lényege nem csak a feltételekben van,  hanem az emberekhez való hozzáállásban is. A betegekkel mindig jó kapcsolatban voltunk, bizalommal fordultak hozzánk. Természetesen, akadt olyan is, hogy a beteg ruhafogassal akart nyomatékot adni az igazának. Három embernek kellett megszabadítani a ruhafogast a betegtől. Előfordultak türelmetlen, agresszív betegek is, de - mint mondtam -, a nyugalom és a tisztelet megtette hatását. Nagyon jó érzés, amikor olyan felnőtt emberekkel találkozom, akiknek még kisgyermekkorukban adtam injekciót vagy kötöztem a sérülésüket, és nézzük egymást és tudom, hogy valahonnan ismerem, és akkor megkérdezi, hogy „Nem az Injekciós Marika néni tetszik lenni Táborfalváról?” – és aztán megbeszéljük, hogy ő ki, és elmeséli, hogy amikor gyerekkorában az anyukája azt mondta, hogy nem fog fájni az injekció, ne féljen, akkor én mondtam, hogy de fájni fog, egy kicsit és mire ezt elmondtam, már be is adtam és nem fájt.

Manapság sokat beszélnek a kiégésről, hogy az emberek belefáradnak a munkájukba, nem tudják olyan minőségben ellátni a feladatukat, mint kellene. Volt ilyen tapasztalatod a saját munkád során?

Én nem tapasztaltam ilyet magamon. Nekem minden ember új volt, más volt. Ugyanolyan intenzitással, szeretettel láttam el minden beteget, mint az elsőt. Az én munkámban a sikerélményt a betegek gyógyulása, állapotuk javulása jelentette. Soha nem mentem úgy dolgozni, hogy csak már vége lenne! Igyekeztem tisztességgel, becsülettel ellátni a rám bízott feladatokat. Szeretem a rendet, a fegyelmet, nemcsak a munkámban, az életemben is így van. Sokszor azt gondolták rólam, hogy nagyon szigorú ember vagyok, pedig csak határozott.

Igen, én is nagyon meglepődtem, amikor rájöttem, hogy milyen jó humorérzéked van…

Anélkül nem is lehet élni…

Milyennek látod az egészségügyi ellátást napjainkban?

Én most úgy látom, de valószínűleg sokan így látják, hogy megváltozott a világ és sajnos, ebben a betegellátás is. Jelenleg szabályozott, hogy mennyi időt fordíthat az orvos egy betegre, nagyon sok az adminisztráció és mintha a betegek gyógyítása háttérbe szorulna.

Hogy élsz most? Mivel töltöd nyugdíjas napjaidat?

Masszőrként dolgozom. Még mindig felhívnak az emberek, kérnek segítséget tőlem. Ha a boltban találkozom rég nem látott ismerősökkel, „betegekkel”, mindjárt a betegségük jut eszükbe rólam… Én ennek örülök, hogy még nem felejtettek el. Szabadidőmben az unokáimat szeretgetem. A legszebb korom most van, a Nagymamaság. Nagymamaként, amennyi időt tudok, velük töltök. Az én kisunokáim: Lilike, Grétike, Dettike és a kicsi Abigél. Beszéljen helyettem Aranyosi Ervin: Nagymama című verse:

Egyszer már próbáltál jó anyának lenni.
Őszintén ölelni, szívedből szeretni.
Elkövettél persze apróbb, kis hibákat,
aztán hullt a könnyed, s rád talált a bánat.
S kaptál még egy esélyt, hogy jobban csinálhasd,
jobbító álmaid is valóra válthasd.
Most már tapasztaltan, s még több türelemmel,
ahogy nagymamaként, szívvel lát az ember…

Marika és unokái: Lilike, Dettike és Grétike

 (Fotó: Szládik Angéla)

Örömteli, egészségben, szeretetben eltöltött, szép nyugdíjas éveket kívánok Neked, Marika! Köszönöm szépen a beszélgetést!

Borsi Mária

(2023. december)

Képek a galériában >>