Matyófalvi (Matyó) Gábor édesapja (Matyófalvi Ferenc) tanár, édesanyja (Sövény Ida) tanítónő, felesége [Varga Erzsébet /Tasi/ (1950-2003)] vegyész, gyermekük [Matyófalvi Áron (1980)]. Iskoláit Táborfalván és Budapesten végzi. 1968-ban költözik Szentendrére. Itt készíti első szobrait.
(Forrás: http://matyofalvi-gabor.hommage.hu/?q=hu/eletrajzi-lexikon/palyakep-osszefoglalo )

1947. április 19-én született Budapesten, és 1998. június 2-án hunyt el egy budapesti kórházban. Hamvait június 29-én, este 8 órakor egy világi szertartás keretei között fia, Matyófalvi Áron egy csónakból a Duna főáramába szórta [„a legfáradtabb folyó is eléri valahol a tengert" (Andrzejewski: Jő, hegyeken szökellve)]. A Vajda Lajos Stúdió (VLS) Kulturális Egyesület 2000. április 19-én, születésének 53. évfordulóján emléktáblát helyezett el lakóházának oldalán (Szentendre, Muskotály u. 18., az épület védett), amelynek kivitelezője Holdas György szobrászművész volt, majd egyik Crux c. faszobrának bronzba öntött változatával (amelynek kőtalapzatában egy háromosztású negatív bábfigura utal volt lakóházának bejárati részére, ahol szintén ez a falba vésett motívum látható) emlékhelyet állított neki a Sztaravodai úti Szentendrei Köztemetőben.
(Forrás: http://matyofalvi-gabor.hommage.hu/?q=hu/eletrajzi-bevezeto )

Táborfalván a Polgármesteri Hivatal előtt áll Matyófalvi Gábor egyik köztéri alkotása, a Háborús emlékmű, az I. és a II. világháború, valamint az önkényuralom áldozatainak emlékműve (1993).

A Táborfalvi Mozaik 1993/3. számában így írt erről Sponga Tamás:
„Végre lesz Táborfalván egy olyan emlékmű, amelyről büszkén állíthatjuk – az ország-világ színe előtt is –, hogy ilyen még nem volt. Most készül, és napokon belül fel is avatják azt a művészi alkotást, amelyet Matyófalvi (Matyó) Gábor szobrász tervezett és készített el. Gondolom, már sokan látták a Polgármesteri Hivatal előtti téren folyó munkálatokat. Itt készítette el a falu néhány lelkes, segítőkész lakója azt a dombot, amire a szobor-együttes kerül. Nem vitatom, hogy a faluban az utóbbi fél évszázadban rengeteg minden készült, de ilyen, mint az első és második világháború táborfalvi áldozatainak emlékére készülő márványalkotás, még nem. Erről nyugodtan mondhatom, hogy talán a falu jelképévé is válhat majd. Mert a Telep elején álló kastély kivételével nem tudunk olyan hagyományőrző épületet, alkotást említeni, ami lehetne (a többi községtől) megkülönböztethető szimbólum. A Táborban volt egy szoborpark, ahol több olyan műalkotást is kiállítottak, amik
méltók lettek volna arra, hogy most büszkén mutogassuk mindenkinek. A park egy része maradt, a szobrok máig is ismeretlen helyen vannak. (Vagy elpusztították őket?) Sokan – talán azért, mert nincs más – a Jókai Mór Művelődési Ház épületére gondolnak (talán a monumentalitása miatt). Szerintem erre a feladatra pedig nem alkalmas.
És bármennyit is gondolkodom ezen, arra a következtetésre jutok, hogy szükségünk van valamire, amiben különbözünk és megkülönböztethetők vagyunk a többi falutól.
Ahányszor elmegy valaki az emlékmű előtt, eszébe fognak jutni azok az emberek – rokonok, ismerősök, barátok –, akik a vérükkel fizettek a XX. század kegyetlen tévedéseiért.
(Forrás: Egy EMLÉKMŰ ürügyén, Táborfalvi Mozaik, 1993/3.)

Borsi Mária könyvtáros

2013. június 26.