Kedves Olvasó, Kedves Táborfalviak!

Matyófalvi Judit vagyok. Matyófalvi Ferenc általános iskolai tanár lánya. Talán vannak még a faluban olyanok, akik emlékeznek erre a névre.
Édesapám 1936-ban, mint állami tanító kezdte pályafutását az akkori Örkénytáborban.
Innen is ment nyugdíjba és itt hunyt el 1989-ben. 

Testvérem, Matyófalvi Gábor, a Polgármesteri Hivatal előtt álló szobra a hősökre emlékezik, de készítője által őrzi családunk nevét is.

 14 éves koromig éltem a Táborban, 1958-ig, utána csak haza látogattam. 1970 óta Hollandiában élek.
 

Pár éve elkezdtem írni a családunk történetét, az idők változását, gyerekeimnek, unokáimnak. A szüleim által rám hagyott emlékek és a saját életem időben több mint egy évszázadot ölelnek fel. Az internet korában rohanó tempóban változik a világ. A mai fiataloknak már a vezetékes telefon is ősleletnek számít. Az édesanyám, mint gyerek talán nem is hallott róla. Őt az édesapja még lovasszekéren vitte Kapolyról Zamárdiba, hogy a Balatonban fürödjenek.
Rövid ideje újra kapcsolatom van Táborfalvával.

Igen, az interneten kattintottam rá és pont a 2015-ben rendezett ünnepségre, ahol a lovastábor alapításának 85. évfordulójáról emlékeztek meg.

Hiányoltam, hogy az internetre feltett régi fotókon szerepel az iskola épülete, de sehol egy szó se az ott folyó munkáról. Megértem, hogy az ünnepség a lovasságról szólt.
Aztán amikor a Háger Rittával készített interjúig jutottam, akkor elállt a lélegzetem, libabőrös lettem, utána éjjel nem tudtam aludni. Édesapámról emlékezett meg, aki őt 1938-40 között tanította. Már elfelejtette a nevét, kérte, ha valaki tudja, mondja meg neki. Pontosan tudta,  hogy apámat 1942-ben behívták, mint karpaszományos zászlóst és elesett a háborúban. Ez az utóbbi hibás. Amerikai fogságba került és jóval a háború vége után keveredett haza.
Így jutottam el a gondolathoz, hogy a családi krónikámban írok egy külön fejezetet édesapám életéről és Borsi Mária könyvtáros asszony biztatására ezt megosztom a most ott élőkkel, Önökkel, kedves Olvasó.

Az örkénytábori iskolában

Matyófalvi Ferenc 1907. február 11-én született,  Budapesten, mint Matyola Ferenc.
Különleges ismertetőjele, a szeme felemás, jobb szeme barna (Judit), bal szeme világoskék (Gábor). Apja Matyola Péter, született Beregszászon (Ukrajna). Határőr és finánc volt, a Monarchia minden nyelvén beszélt, a hagyomány szerint 8 nyelven.
Budapestről Fiuméba helyezik, a kis Feri gyerek ott kezdi az elemi iskolát.
A háború, a Trianoni béke után Gyékényesre kerül a család.
Nagyanyám, Szabó Anna, a Balaton-felvidékről származik, Tótvázsonyban született.
Feri nem szeretett tanulni, sőt szerette kerülni az oskolát, élénk, csínytevő gyerek volt.
1932-ben Csurgón tanítói oklevelet szerez.
Ez a nagy gazdasági válság ideje. Sehol nem kap állást. Elmegy Hévízre, ahol a Korona Szálló és Vendéglő pincére lesz. Egy szép nyári napon nem veszik a pincérfiúk észre, hogy vendég érkezett. Az illető mérgesen rászól a trécselő pincérekre:  “enni kérek és nem politikát”. Apám később megtudja, hogy az illető magasrangú, főtanácsos a Kultusz Minisztériumban. Nagy merészen ír neki egy levelet. Bemutatkozik, hogy állás nélküli tanító és kenyeret, munkát kér és nem politikát.
Behívatják! Aztán közlik vele, hogy Matyola néven nem lehet magyar állami tanító.
Ekkor éljük a nacionalizmus fellángolását. 3 névajánlatból választhatott. Így lettünk mi Matyófalviak.
Szegény nagyapám sohasem tudta meg, hogy a Feri fia magyarosította a nevét. Apám nem merte neki megmondani. Ö 1945-ben hunyt el. Apám 3 testvére maradt Matyola.
Édesapám így kapta meg 1936-ban a kinevezését Örkénytáborba.Tudomásom szerint édesapám volt az első tanító Örkénytáborban.

A lovastábort 1930-tól építették fel, a kor viszonyai szerint a legmagasabb színvonalon. Arról nincs tudomásom, hogy az iskola épülete mikor készült. 1936-ban egy tanteremból állt, egy tanítóval. Adminisztratívan Örkényhez tartozik, apám az ottani tantestület tagja.

Mint nőtlen ember a lovasiskola tiszti szállásán kap elhelyezést. Valószínű, ez a környezet befolyásolja egyéniségének az alakulását. Élete végéig igen katonás a fellépése, ahogy köznyelven mondjuk, “haptákba vágta magát”, ha hivatalos helyen jelent meg. Erőteljesen adott kezet, mindig mindenkinek a szemébe nézett. Egyenes, őszinte egyéniség volt.

Az elemi iskola mind a hat osztályát összevonva tanítja. Ide járnak a környező tanyákról a gyerekek, a tisztikar és a polgári alkalmazottak gyerekei is. A lovasiskola tisztjei mind a Ludovikán végeztek. A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia igen rangos közép- és felsőfokú katonatiszti képzés volt, Budapesten 1872-töl. Az itt végzettek nagy része nemcsak mint katonatiszt, hanem mint magánember is jelentős szerepet játszott a magyar közéletben.
A lovastábor tisztjei között volt olyan, aki a gyereke mellé magántanítót alkalmazott.
Ezt a tisztséget is apám töltötte be.

A tanítónak kötelessége volt azoknál a tiszti családoknál, akiknek a gyerekeit tanította, levizitelni. Ez azt jelentette, hogy elvitte a névkártyáját, leadta a szobalánynak. A tiszt a csicskásával visszaküldte a sajátját az időponttal, amikor a tanítót fogadja.  Ez egy szigorúan 10 perces bemutatkozás volt.

Matyófalvi Ferenc és tanítványai, felső tagozat, 1953.(?)

Apám a táborban kedvező körülmények között élt, olcsón kapott szállást, meleg ebédet a tiszti étkezdén. Hamarosan vesz magának egy Zündap motorkerékpárt. Szeret kirándulni, szereti a hegyeket, nyaranta az Alpokban barangol.

Édesanyám, Sövény Ida, született Kapolyon 1917. szeptember 29-én. Az ottani kántortanító lánya. Pápán végezte a tanítóképzőt, mint a szülei, Sövény Gábor és Törkenczei Tóth Ilona és testvérei, Mária és Zoltán.

Oklevéllel a kezében beiratkozik Budapesten az egyetemre, magyar-német szakra.
Egy évre Drezdába kerül német szóra. Egy kereskedő családnál lakik, segít a boltban, a ház körül, családtagként fogadják. Itt lát először mosógépet. Jó 20 év múlva lesz neki is.
Nővére, Sövény Mária ekkor már Örkényben tanít, férjével Tamás Endrével, aki később az iskola igazgatója lesz. Anyám sokszor megfordul náluk. Itt találkozik Matyó Ferivel, aki jó 10 évvel idősebb nála. Eleinte bácsizza és pukedlizik neki.

Drezdából visszatérve anyagi okok miatt nem folytatja az egyetemet. Állást kap Vörösberényben, ma Balatonalmádihoz tartozik.
Igazgatója Kiss Ferenc. A bemutatkozáskor kiderül, hogy az ő lányuk és anyám azonos évben, hónapban és napon születtek. Szinte lányuknak fogadják. Anyám korán árvaságra jutott, apja egy temetésen tüdőgyulladást kapott, akkor még nem volt penicillin, antibiotikum. 7 gyerek maradt árván.

Hármashalom, Tátra, Mátra, Fátra,
előtte a Sóhajok hídja, Örkénytábor, 1940 tele

Sövény Ida Drezdában levelet kap Matyó Feritől, hogy x napon, hely, időpont, várja.
Anyám nem veszi komolyan és nem megy el a randevúra. Hazatérte után  megjelent Hans, a kereskedő fia Drezdából és megkérte a kezét.

Az összedőlt lovarda

Szüleim 1940. január 30-án, az örkényi katolikus templomban kötöttek házasságot.
Igen kemény tél volt, hatalmas hóesés, egy katonai lánctalpas harckocsi viszi őket
 Örkénytáborba, ahol az életüket leélték és mi, Judit és Gábor a gyerekkorunkat töltöttünk.

Örkénytábor 1940.
Szüleim házasságkötésükkor az örkénytábori lovastábort választják szolgálati helyüknek. Egy fiatal házaspár részére itt kedvező megélhetési viszonyok vannak.
A tiszti kaszinóval szemben az út másik oldalán volt és van ma is az iskola épülete; akkor 2 tanterem és vele egybeépült szolgálati lakás. 3 szoba, konyha, cselédszoba, fürdőszoba, angol WC, telefon. A tiszti konyháról kapják az ebédet. A vasútállomásra lovashintó viszi őket, szükség esetén orvosi ellátás a lovastábor gyengélkedőjén. Rendezett körülmények, luxus környezet. Sajnos rövid ideig.

1942-ben Matyófalvi Ferencet behívják a motorkerékpárjával együtt, a keleti fronton mint írnok teljesít szolgálatot.
Anyámnak tábori lapokat küld, “alattunk búg a folyó” amit ő rögtön kódol, megérti, hogy elérték a Búg folyó partját. Időnként szabadságolják, hazalátogat. Anyám várandós, igen boldogok. Apám saját kezűleg készít egy bölcsőt, színes matyó virágmotívumokkal díszíti.
1944. május 27-én születtem. Anyám az utolsó hónapot Ilona nővérénél tölti, Budapesten. Születésemkor bombázzák a fővárost. A csecsemőket és az anyákat külön óvóhelyre viszik. Anyám rémeket lát, hogy engem elcseréltek, neki fia született.

Apámat ismét behívják, most egy ágyúkkal felszerelt tüzérvonat parancsnoka. Megkezdődik a visszavonulás, a polgári lakosság kiürítése. Ideiglenesen a tiszti kaszinó első emeletén balra kapunk egy szobát. Majd innen autóbusszal szállítanak minket, minimális, a legszükségesebb holmival Budapestre.
Közben a szovjet hadsereg eléri a tábort. Ha dörömbölnek az ajtónkon anyám felvesz és nagyokat csíp belém, hogy sírjak. Ezzel megmenekül.
Székesfehérváron utazunk keresztül, akkor már bombázták a vasútállomás környékét.
Októberben, Szombathelyen érjük utol apám vonatát. Minket is elszállásolnak a vonaton. Pár hónapos vagyok, kapom a katonakosztot. Az ágyú csöve alá ültetnek és Flakkos* Jutkának hívnak.

Szüleim Linzben elvesztik egymást. Mi Sankt Pöltenbe kerülünk,  egy hotelben lakunk.
Anyám a német nyelvtudása révén könnyen boldogul, kap munkát, így biztosítja a megélhetésünket.
Apámat hónapokig keresi, reménytelenül. A békekötés után visszatér velem Örkénybe.
Apámat halottnak hitték. Amerikai fogságba esett, innen csak hónapok elteltével szabadul, lesoványodva, de egészségesen érkezik meg.

Az örkénytábori szolgálati lakásból az utolsó kanálig minden eltűnt. A bútorok, a zongora, anyám lánykori portréja, amit egész életében sirat. Ilona férje festőművész, Szegedi Molnár Géza és ö készítette. Az eltűnt holmikat keresik, semmi nem kerül elő. Beindul a tanítás, az oktatásban nagy változások vannak, elemi helyett 8 általános, új pedagógiai felfogás, új ideológia, új módszerek, új tananyag, sok fejtágító.

Gábor 1947. április 19-én, Budapesten születik. Mamuszban szaladtam ki, anyámat lesegítik a hintóról és karjaiban van az én testvérem. Nincs róla fénykép, csak 3 éves voltam és ez életem első emléke. Mindig nagyon ragaszkodtunk egymáshoz, ma is hiányzik.

A háború után közvetlenül még van némi lovas élet. Az egész tábor egy nagy park, utak, sétányok, az állandó növények kibújnak a földből, különleges virágok, bokrok pompáznak körülöttünk. Nyikita bácsi, a bolgárkertész, vágott virágot is lehet nála kapni. Apám anyám születésnapjára mindig nagy virágcsokrot hoz tőle.

A tiszti kaszinó hátsó részén van egy nagy terasz, erről lépcsőn kell lemenni a kerthelyiségbe, amit bokrok és fák vesznek körül. A fákon kifeszített drótokon lampionok, színes villanykörték, ünnepnapokon olyan, mint egy tündérkert. Hátrább egy szökőkút, amelyben aranyhalak úsznak. Mellette a tekepálya.

Lakásunk konyhaablakából egy emlékoszlopra nézünk ki, tovább a hármasdomb, Tátra, Mátra, Fátra szimbóluma. A közepén egy fülke, az régen minek adott helyet, nem tudom. Előtte vizesárok és azon egy nyírfa híd ívelt át. Ezt már csak fényképről tudom. Innen tovább van a kápolna. Jobbra földszintes lakóházak, aztán a gyengélkedő, a parancsnoki villa, szökőkút.... az utcánk végén balra volt még egy uszoda. 1954-ig üzemelt, mint gyerekek nyaranta ott lubickoltunk.
Aztán jött a sztálini korszak akkor már nem lubickoltunk.

 *Flak=légvédelmi ágyú

További fényképek láthatók itt >>

A következő rész:  Matyófalvi Ferenc a tanító, tanár és igazgató

Kapcsolódó írás: kortársak visszaemlékezései