Mészáros József Az utolsó szerelem című novelláskötetét olvasva arra gondoltam, milyen jó volna személyesen is megismerni az írót! Mészáros József 1946-ban született Lajosmizsén, több szállal kötődik Táborfalvához, jelenleg Budapesten él.

 
- Köszönöm, hogy elfogadta a meghívást és eljött a táborfalvi könyvtárba! Az első, amit szeretnék megkérdezni, hogy milyen módon kötődik Táborfalvához?

- Táborfalva határától egy kilométerre volt édesapám tanyája. Táborfalva jelentette a falut számunkra, ide jártunk boltba, templomba, orvoshoz, a kultúrházba, ahol először nézhettem filmet és tévét. A fiatalok meglepetésének eloszlatására mondom, hogy tíz tévénél nem lehetett több a faluban az adás indulásakor, abból is egy csatorna volt, no meg nem volt mindennap adás. Táborfalván, Klinger Vilmos atya mellett ministráltam, csodálatos ember volt, pótapámként tekintettem rá. Megtanultam tőle a tudásra való éhséget, hogy arra teremtettek bennünket, hogy minden körülmények között meg kell maradnunk embernek, le kell győzni az emberi gyengeséget, s ehhez a hit ad erőt.

   A könyvtárában találkoztam először bőr- és vászonkötésű könyvekkel. A könyvek élei olyan színűek voltak, mint a kötésük. Mint gyereket, elvarázsoltak az először látott gyönyörű könyvek és a bennük lévő kalligrafált betűk. Vilmos atya megérdemelné, hogy utcát nevezzenek el róla. Táborfalván az ő nevéhez fűződik a kápolna építése, s nem akármikor, hanem akkor, amikor az egyház csak megtűrt volt hazánkban. 

- Hogy alakult életútja?

- Szüleim elváltak, mikor 6 éves voltam. Édesapám nevelt 12 éves koromig, akkor édesanyámhoz kerültem a fővárosba. Általános iskolai, főiskolai és egyetemi tanulmányaimat Budapesten fejeztem be. Budapesten dolgoztam, és ott alapítottam családot. 

- Írásaiban sok személyes élményről olvashatunk...

- Mindenkiben élnek történetek, van, aki csak elmondja másoknak, én leírom. Édesanyám családja táborfalvi, a Német dűlőt anyai nagyapámról, Németh Péterről nevezték el, abban a dűlőben volt a tanyája. Nagyapát, nagyanyát, nagybátyámat és a kétéves öcsémet, aki éppen ott volt, internálták a Hortobágyra. Éjszaka jöttek értük. A 25 hold, 6 aranykoronás futóhomok földjét elvették, „ a mezőgazdaság kollektivizálása” címszóval. Kuláknak minősítették, s földönfutóvá tették. A földjüket betagolták a TSz birtokába, s nincstelenek lettek. Az emberek az éj leple alatt a tanyát szétlopkodták, csak a csupasz vályogfalak maradtak meg, amit az idő vályogdombbá zsugorított. Sztálin halálakor megszüntették az internálásukat, de csak 1957-ben jöttek vissza Falvára. Az akkori TSz-elnöknek köszönhetően költözhettek a gyilkos tanyára, életük végéig ott élhettek. Sajnálom, hogy elfelejtettem az elnök nevét, aki otthont és munkát adott nekik. A „gyilkos tanya” Táborban, a Postasoron volt, ahol a feleség a szeretőjével együtt meggyilkolta a férjét. Vagyonelkobzás révén került az állam tulajdonába és a TSz kezelésébe. 

- Mikor és miért kezdett el írni? 

- Táborfalva jelentette nekem a falut, ahogy már az előzőekben említettem, édesapám helyett zömében én jártam Falvára a boltba. Amikor hazamentem, édesapám elmeséltette velem, hogy mi történt. Mondtam neki, hogy semmi, megvettem a kiló kenyeret és a pakli dohányt. Édesapám kérdezgette, kikkel találkoztam, mit láttam, aztán ő ezek alapján történetet kerekített köré, hogy mit kellett volna látnom. Mindketten boldogan nevettünk, majd ezt követően „színesre költöttem” a „falvai utazásaimat.” Apám minél jobban kacagott, nevetett, annál jobban színeztem a mesét. Egyszer aztán azt mondta: „Fiam, ezeket írd le!” - így kezdődött. 

- Novelláiban érzékelhető a régi és a mai élet összevetése, a különbségek, változások bemutatása. 

- Az írásnak a korokat átívelőnek kell lennie, hogy ez mennyire sikerült, azt az olvasó dönti el. 

- Hol jelentek meg írásai?

- Több antológiában, mint társszerző, országos irodalmi folyóiratokban és megyei napilapokban.

- Az írás „tudományát” hol csiszolta, fejlesztette?

- Az ELTE szakirányú, kreatív írás képzésén Pál Ferencnél, Tarján Tamásnál és több jeles oktatónál.

- Gyakran jár Táborfalván?

- Igen, élnek itt rokonaim, itt vannak eltemetve nagyszüleim, nagybátyáim, unokatestvéreim, ilyenkor a temetőben is lerovom kegyeletemet. Sokszor eszembe jut Nagyapám, aki megjárta Szibériát, a hortobágyi internálást, a birtokának elvesztését és mindig azt mondta: „Nehéz becsületesnek lenni, de jobb, mint szar embernek lenni” Nagy tisztelettel és szeretettel gondolok rá, csodálom azt az életigenlést a hányattatások ellenére, amit megőrzött haláláig. Írásaimmal szeretném azt megmutatni a világnak, az embereknek, hogy nincs reménytelen helyzet, amiből ne lehetne felemelkedni, bármilyen mélyről is jött az ember. Madách Imre szavaival: ”… az élet küzdelem, S az ember célja e küzdés maga…”, vagy Hemingway után szabadon: az embert el lehet pusztítani, de legyőzni soha, ezért él még ember ezen a földön.  

   Visszatérve a feltett kérdéshez, örömmel jövök Táborfalvára, a gyökerek, a múlt idehúz. Úgy képzelem, hogy az itt élő emberek között most is megvan az a közvetlen kapcsolat, ami a városi embereknél majdnem kihalóban van. Nagy előnye ez a falusi létezésnek! Ezt a közvetlen kapcsolatrendszert hiányolom a fővárosban.           

- Milyen változásokat tapasztal Táborfalván?

- Gyerekkoromban még csak a jelenlegi Kossuth Lajos utca és a Tarcsay út volt úgy, ahogy burkolva, zömében földutak voltak és foghíjas utcák. Az emberek nagyrészt mezőgazdaságból éltek vagy a honvédségnél, esetleg a pusztavacsi erdészetnél dolgoztak. Voltak, akik ingáztak, naponta bejártak Budapestre, de voltak olyanok is, akik távolabb találtak munkát és csak hetente, kéthetente tudtak hazajönni a távolság miatt. Most úgy tapasztalom, hogy nemcsak nagyobbodott a falu, de egyre szépül, öltözékében is városiassá kezd válni, kiépült az infrastruktúra. Új templomok épültek, katolikus és református.

  Bánatos vagyok amiatt, hogy a tábori katolikus templom megszűnt. Örömmel látom, hogy többszörösével nagyobb általános iskolája van a falunak és önálló könyvtára. A könyvtárral kapcsolatban meglepett, hogy így elrejtve van az iskola egyik szegletében. Külön épületet érdemelne, mert a könyvtár a kultúra temploma. Most, a beszélgetés alatt kicsöngettek óraközi szünetre és a nyitott ablaknál a kultúra templomába igen vulgáris szavak jutottak be a gyerekek ajkáról, amelyek sértik egy könyvtár-rajongó meghitt elmélyedését a könyvek között. Ez elszomorító. Úgy gondolom, jó volna egy falumúzeum vagy a könyvtár részeként egy helytörténeti gyűjtemény! 

- Köszönöm a beszélgetést! További alkotói sikereket kívánok! 

- Köszönöm a kedves meghívást, aminek örömmel tettem eleget. Kívánom mindenkinek a falu épülését, szépülését, megtartó erejének erősödését! 

Táborfalva, 2020. január 13.
A beszélgetést lejegyezte: Borsi Mária

Mészáros József - Az apám anyja (pdf)